Te használsz vízálló sminktermékeket?

Én régen használtam, sőt nem voltam hajlandó venni szempilla spirálból például mást, mert állandóan könnyeztem, és így feltétlenül szükségem volt arra, hogy ne kenődjön a szemem alá a fekete csík. Aztán jöttek a vízálló szemceruzák, mert ugye az is lefolyt, és persze szemhéjpúderekből nem tatláltam vízállót és maradt az állandó bosszankodás, hogy már megint könnyezik a szemem, és tök mindegy, hogy felrakok-e bármilyen színt a spirál mellé, még egy színházba sem értem értem el anélkül, hogy ne kellett volna egyből a mosdóba rohanni, és megpróbálni igazítani a lefolyó (vízálló ígéret mellett) a sminkem. Tiszta amerikai vígjáték volt. Tudod, amikor a szalagavató bálokon sorban áll a nép és igazítja a sminkjét.

ID-10055230

 

Aztán történt egyszer, hogy elegem lett a fogamzásgátlóból és valami természetes módot kerestem a védekezéshez, amivel nem szennyezem a testemet. Így akadtam rá olyan információkra, melyek örökre megváltoztatták az életemet. Rájöttem, hogy nem csak hormonálisan szennyeztem a testemet, hanem mindenféle vegyi anyaggal. A leggyakoribbak a kőolajszármazékok voltak, de súlyos ideg mérgeket is találtam a naponta használt kozmetikumaimban. Először sokkot kaptam, De nagyon durván. Aztán a sokkból az lett, hogy rohantam a fürdőszobába, és kidobáltam mindent. De szó szerint. ID-100220917

Természetesen úgy voltam vele, hogy oké, keressünk teljesen természetes dolgokat, de hát ilyen smink nincs. S maradtam az eddig használt, TV reklámokból alaposan belémsulykolt márkáknál, és rendre vettem az újabb és újabb termékeket. Csak nem értettem, miért van a könnyezés mellett már gyakran vörös szemem, és hát ez azzal járt, hogy leszoktam a napi sminkelésről, mint más a cigiről.

 

 

Persze megnéztem minden „természetes”, „natúr” smink termékeket és persze sorra találtam meg, hogy hát mégiscsak vannak benne tartósítószerek, az ásványinak hirdetett sminkek meg szépen voltak csak megfogalmazva, és magasabb áron eladva (mert te is tudod, hogy ásványi anyagokra szükséged van ugyebár…): szintén hemzsegtek a kőolajszármazékoktól. Itt a kőolaj különböző megnevezései voltak „ásványi” címkével ellátva, és okozták továbbra is a pattanásosodást a bőrömön. Te is megkönnyebülsz, amikor lemosod az alapozódat? Nos ha igen, akkor neked is akkor lélegzett fel a bőröd. Ezekről az összetevőkről bővebben olvashatsz hetente a facebook oldalamon itt.

Már bőven sminkesnek tanultam, és még mindig meg voltam győződve arról, hogy sminkesként esélyem sincs smás termékekkel dolgozni, hiszen az általam ismert bio sminkek nem rendelkeztek olyan szín intScarlet Rose girl designenzitással. Aztán hirtelen beütött a krakk és megtaláltam amit kerestem. Egy 95%-ban minősített bio smink családot, ez pedig a Zuii volt. Átnéztem az összetevőket, és ujjongtam, de a kételkedés bennem maradt, majd én megmutatom, hogy ennek még sincsenek annyira élénk színei! Szerencsére nem lett igazam. Amikor először kipróbáltam, semmi más nem jutott az eszembe, csak hogy nahát, mosolyog az arcbőröm! Aztán páromnak úgy kellett rámszólnia, mert éppen aznapra beszéltünk meg egy uszodás, fülledt szaunázát, hogy nem akarod lemosni a sminkedet? Én meg rávágtam, hogy milyen sminket? Ugyanis láss csodát, nem könnyezett a szemem, nem viszketett az arcbőröm, nem lettem pattanásos az alapozás alatt, és ettől valahogy annyira fantasztikusan éreztem magam. Még jobban is, mint amikor festetlenül mentem ki az utcára, hiszen a bőröm olyan táplálást kapott, hogy szabályszerűen hálálkodott.

A bejegyzés végére eljutottam a kérdés megválaszolásáig:

Tudod miért kell a vízálló smink? Mert a méreganyagokkal teli sminkeket máskülönben a bőröd levetkőzi, rosszallását fejezi ki a nem törődömséged miatt.

Nem sokára bemutatom a Zuii termékeket is.

A képeket a freedigitalphotos oldalról is használtam.

Köszönöm, hogy elolvastad.