Egy új hely, egy fix pont elérése, egy újabb mérföldkő, egy álom megvalósulása. Komfort zóna tágítás, égi segítség, célok. Küzdés, kitartás, még több kitartás, erő és hála. Röviden erről szól ez a cikk, ha szeretnéd látni a bővebb verziót, olvasd tovább. Az első ArcSzíntér Biosmink Szalonról. 

Kicsit régre kell visszanyúlni, 2005-be, amikor textilrajzoló- és modelltervezőként éppen a vizsgabemutatónkon voltunk túl. Hideg nyár típusként nem tudtam volna úgy hordani a kötelező témához tervezett barna-arany-bronz színű ruhámat, így egész testes sminket terveztem magamnak hozzá. Míg a többiek nem, vagy alig készültek, addig nekem:  az egyik barátnőm 2 órán keresztül sminkelte a testemet: barnítóspray, brutál pigmentált, erősen csillogó bronz színű bronzosítóval fedte be a testemet. Amihez természetesen elfogyott 2 flakon spray és egy egész bronzosító púder. Hiszen a tejfehér bőröm a színpadi erős fényben még inkább világított volna és tuti bukta lett volna részemről a divatbemutató. Akkor elhatároztam, hogy saját márkám lesz, és én fogok sminkelni a divatbemutatókra is. Ahogy elmúlt az adrenalin, rájöttem ,hogy 6 ember munkáját akarom egyedül végezni, hiszen nem csak tervezni akartam, sminket tervezni és sminkelni, de mellette még a színpadi koreográfiát is összerakni. És persze saját szalont akartam. Elengedtem mindent, hogy majd megjön az életembe, amivel igazán akarok foglalkozni. 

Mint látjátok, 2014 augusztusában már élt az ArcSzíntér. Tehát megalakult a saját márkám, és 1 évvel korábban megérkezett az életembe a biosmink és a biosminkelés. Mert a sminkes tanfolyamomon allergiás lett a modellem a vizsgán, és eldöntöttem, hogy innentől kezdve kizárólag bio sminkkel akarok dolgozni. Igen ám, de ekkor én már nagyon pocakos voltam a legkisebb fiammal, így tudtam, hogy a valóságban vállalkozást nem fogok tudni még indítani. Decemberben született meg Ádám. Január első hetében már a kisfiammal mentem évtervező marketing konferenciára Vida Ágnes Gazdagmaminál. 2015-ben egész évben egy hátamra kötött gyerekkel mentem sminkelni, barterbe jártam vállalkozónőket sminkelni, csak hogy tanulhassak tőlük, hogy vállalkozásom lehessen. És hogy gyakorlatom legyen, ne essek ki. Valós nőket sminkeltem, a valós problémájukkal foglalkoztam.

Talabos Viktória és Mosolyka Holzleiter Fanni biosminkben

Nem a barátnőket hívtam, hogy sminket találjak ki, hanem konkrétan a valós életben kellett azonnal helyt állnom. Nem én szerveztem a fotózásokat, hogy legyenek sminkes képeim, hanem felkéréseim voltak. Hogy tökéletes megjelenést biztosítsak profi vállalkozónőknek egy konferencián, ahol ő újabb ügyfelet szerezhet. Így alakult meg az első kérdés, 2016 januárjában, hogy a youtube csatornáikhoz alapmódon meg tudom-e tanítani őket sminkelni, 2 héten belül kiváltottam a vállalkozói engedélyemet és elkezdtem valós nőket tanítani, hogyan sminkeljék magukat. De nem volt saját helyszínem. Az egyikük rendelkezésemre bocsájtotta a saját üzlet helyiségét, amiért a mai napig hálás vagyok neki! <3 

 

 

Igen ám, de jöttek az esküvők, a menyasszonyok, a próbasminkek, és folyamatosan én jártam a helyszínekre mindenhová, hogy tudjak sminkelni. Ez nem csak számomra volt kellemetlen, de az ügyfeleimnek is. Gyenge kezdőnek éreztem magam minden alkalommal, és nem tudtam azt a minőséget képviselni, amivel az én maximalizmusom megelégedett volna. Hiába adtam a legjobb minőségű termékeket, hiába sminkeltem a legjobb tudásom szerint, mégis a gyenge kezdő voltam, aki emiatt nem kapott tovább ajánlásokat. Nem tett jót sem az üzletemnek, sem az önbizalmamnak. Kezdtem elhinni, hogy amit adok és csinálok, az nem jó senkinek. Hogy csak egy vagyok a sok sminkes közül, aki arra van ítélve, hogy elsüllyedjen a süllyesztőben. Hiába hajtottam magam még keményebben. Engem nem a sztárok kaptak fel, és senki sem támogatott anyagilag. 3 gyerekkel, az apjuknak hatalmas adósságával éltük a mindennapjainkat hatalmas küzdelmek közepette. Volt akkora csapás is az életemben, hogy féltékenységből elvették tőlem egy márka forgalmazásának jogát. Annyira elkeseredtem, hogy hónapokra szüneteltettem is a vállalkozásomat még 2016-ban. Minden alkalommal, amikor fel akartam adni, kaptam egy jelet az égiektől. Hirtelen bejelentkezett egy ügyfelem, hogy megköszönje, amit érte tettem. Hogy megszűntek a bőrproblémái. Hogy ahogy a javaslataim alapján változtatott az étkezésén, úgy szűntek meg egyéb tünetei, lett egészségesebb, szűntek meg fájdalmai, gyulladásai, jót tett az önbizalmának, hogy a környezete elkezdte észre venni a csodás változását. Számtalan NŐ született újjá a közös munkák során, és lett már nem csak szárnyait próbálgató újszülött pillangó, hanem ragyogó szépségként kezdte a mindennapjait élni, és folyamatosan újjászületett. Velük együtt újultam meg én is minden egyes alkalommal, és merítettem az erőt a továbbiakhoz, és tettem bele még nagyobb kitartást a dologba. Próbálkoztam azzal, hogy összeállok másokkal, és mások helyeit bérlem ki. Mindig arra jutottam, hogy számomra ez ideig, óráig működik kizárólag. És nem azért, mert nem tudok együtt működni másokkal. Nem azért, mert nem próbáltunk meg mindent közösen. Egyszerűen azért, mert még mindig nem képviselte azt a minőséget, amit én akartam képviselni. Még mindig elégedetlen voltam azzal, hogy nem olyan a környezetem, nem adja azokat a feltételeket, amiket én szeretnék természetesként kezelni a vállalkozásomban, hogy mi az amit adok. Mi az, amit magamból adni tudok. 

Bio sminkekkel dolgozni, biosminkesként hatalmas felelősség. Ezt nem lehet csak úgy csinálni, hogy tök mindegy mivel dolgozom, elég ha rámondják, hogy natúr vagy bio a termék. Nem lehet úgy csinálni, hogy miközben számtalan bőrproblémával érkeznek hozzám, hogy ne figyeljek oda a belső egészségükre is. Nem lehet úgy csinálni, hogy mindig mindenkihez én megyek oda. Nem lehet úgy csinálni, hogy hogy bár egy időpont nekem és az ügyfelemnek is megfelelne, még sem adhatom neki azt az időpontot, mert a helyszínem olyankor már foglalt. Nem lehet úgy csinálni, hogy csak csinálgatom és megalkuvást kötök a minőségben, amit adok. Biztos van, aki tudja így csinálni, de engem hajt az, hogy visszaadjam a Nők önbecsülését, az erejüket, a magabiztosságukat. Hajt, hogy mindig tovább fejlődjek és egyre többet adhassak át nektek. Hajt, hogy ne a csak a modellek keressenek meg, hanem a hétköznap Hősei, a Nők, Anyák, Vállalkozónők, Vezetők, Dolgoző Nők és kislányaik egy ragyogó gyémátként kezdjenek el a környezetükben szeretetet, megértést, önbecsülést, békét és boldogságot árasztani. Mert mi Nők ilyenek vagyunk. Pont, mint a mimóza: ha bántanak minket, a lelkünk sorvad, nem tudunk stabil ponttá válni a környezetünkben és napfényes szeretetet sugározni. És lehet, hogy elsőnek a tükör bántott minket. Mert csúnyának mutatja a bőrünket. Karikásnak a szemünket. Puffadtnak az arcunkat, testünket. Bárhonnan érkezik a negatív visszajelzés, szépen elkezdtünk visszahúzódni és csigaházat építeni magunknak, amit egyre szorosabban és szorosabban húzunk magunk köré, sokszor észre sem véve, hogy azonosultunk a csigaházunk képzelt kinézetével. Én ezeket a csigaházakat szeretném Veled együtt feltörni. 

2018 ősze hatalmas változást hozott az életembe, elengedtem egy nem működő párkapcsolatot. Már korábban is akartam saját szalont és fix helyet, de mindig azt gondoltam, hogy elérhetetlen számomra anyagilag, hiszen még mindig nem értékeltem eléggé azt a munkát, amit az évek alatt letettem az asztalra. Ismét kaptam lehetőséget egy kedves barátomnál és örömmel mentem hozzá. Viszont az égiek megint megcáfoltak. Nem tudtam azt és úgy nyújtani, ahogyan én szeretném, és egyre jobban feszített már tavaly, hogy számomra a saját út a legmegfelelőbb, hiszen a kezdetektől fogva olyan ösvényen járok, ahol előttem korábban senki. Aki foglalkozott is biosminkkel, nem csak ezzel akart foglalkozni. Aki foglalkozott is a kozmetikumokban található összetevőkkel, az nem sminkelt és nem kereste azt, hogy profi minőségű márkával dolgozzon. Aki foglalkozott is a bőrrel, nem nézte hozzá, hogy belsőleg is okozhat problémát. Aki nézte, hogy méregteleníteni is kellene, az nem foglalkozott azzal, hogy ételallergia esetén a bio kozmetikumokban található „étel” összetevők, mert az összetevők alapján akár meg is ehetnénk a biosminkeket is, az is okozhat allergiás tünetet. 2019 januárjában a kislányom akart nekem rajzolni, de úgy, hogy a munkámhoz meghatározott célfalra akarta kitenni a képét. Mondtam neki, hogy oda nem teszek ki akármilyen rajzot, oda csak és kizárólag olyan képet, szöveget teszek ki, amilyen célt szeretnék megvalósítani. Megkérdezte, hogy mi mindent szeretnék elérni a vállalkozásomba, felsoroltam neki több mindent, többek között azt is, hogy saját fix szalonhelyet szeretnék. A kislányom megkérdezte, hogy minek kell ott benne lennie, majd 7 évesen elbújt az asztal alá, hogy még véletlenül se lássam mit csinál és kb. 1 óra alatt leült és megtervezte részemre a saját szalonomat. Amit természetesen kitettem a célfalamra. A terve lett ennek a cikknek a fő képe. <3 

2019. januárjában tele voltam már sminktanfolyamos megkeresésekkel. És egyre inkább nem tetszett, hogy azért nem tudok a naptári időpont foglaló rendszeremmel érdemben dolgozni, mert a fix időpontos, kiscsoportos sminktanfolyamaimat is máshoz kell igazítanom, meg kell várnom, amíg válaszolnak részemre, hogy szabad-e a hely ahová mennék. Egy belső sugallatra ismét körbe néztem Óbudán, a kerületben, ahol lakom, hogy találok-e valamit ami részemre megfelelő. Az ajándékom az orrom előtt volt. Egy csodálatos kis ékszer doboz, ami rengeteg lehetőséget rejt magában. Egyszerűen tudtam, hogy ez lesz az! Ez az én helyem. Valaki a távolból pontosan tudta, hogy magamban mennyire őrlődök a helyszíneken, ahol sminkeltem. Valaki a távolból pontosan tudta, hogy közel kell lennie a lakásomhoz, mert a 3 gyerekkel nem vállalkozhatok egyedül túl nagy távokra. Valaki a távolból pontosan tudta, hogy nagyon fontos számomra, rengeteg természetes fény áramoljon be ahhoz, hogy a Nők természetesen lássák meg a saját szépségüket. Valaki a távolból felfedezte ezt a csodát nekem, és masnival átkötve becsomagolta részemre, hogy az álmom megvalósulhasson. Nagyon hálás vagyok érte, mert amikor megláttam a Bécsi Udvarban ezt a picurka üzlethelyiséget, amiből szinte semmi nem látszott, azonnal bizseregni kezdtem. Olyan adrenalin löket indult el bennem, hogy bár nem láttam a helyiséget még, az időpont már le volt foglalva az első lehetőségre, amikor meg lehetett nézni. És egész éjjel arról álmodtam, hogy mit és hová és hogyan fogok tenni. Hogy szükségem lesz a 2 sarokba 1-1 zámiára, és futó növényekre a helyiség többi részében, mikor még azt sem tudtam, hogy milyen alakú a helyiség. Arról, hogy milyen összecsukható asztal és székek kellenek, mert 10,7 nm-t azért nem egyszerű tágasnak mutatni. Hogy melyik sminkes képeimet szeretném majd a falon látni. Hogy tuti fehérre fogom festeni az egészet, teljesen mindegy, hogy jelenleg milyen színű. Hogy milyen tükröt szeretnék a falra feltenni, hogy ha kell akkor Mobil legyen a sminkes asztalom, ami előtt sminkelek. Berendeztem az üzletet, pedig még sosem jártam ott korábban. Vagy mégis? 😉 Mert tökéletesen megvalósítható benne minden, amire vágytam és ahogy elképzeltem a saját kis szalonomat! 

Minden olyan gyorsan történt, hogy csütörtökön láttam a valóságban, le is foglaltam. És szombat délelőtt már megtartottam benne az első Egyéni anya-lánya tanfolyamomat. Rengeteg segítséget kaptam mindenhonnan. Kaptam időt, hogy elintézzem ezt. Kaptam kölcsön asztalt, hogy megtarthassam a tanfolyamot. Kaptam segítséget, hogy autóval elvittek oda. Kaptam megértést az ügyfeleimtól, amiért „nomád” körülmények között, de elsőként részesei lettek az egyik legnagyobb mérföldkövemnek. Egy közel 14 éves álom megvalósulásának, hogy saját szalonom lesz a saját márkámhoz. Kaptam építész szemet, hogy hogy lehet felújítani. Kaptam ötletelést, hogy milyen berendezések vannak mobilan és hol, hogy olyan környezetet teremthessek meg, amiről mindig is álmodtam. Hogy mikor történt mindez? A héten. Kedden megláttam, beleszerettem. Csütörtökön megnéztem, lefoglaltam. Pénteken megkaptam a kulcsot, elhozták hozzám az asztalt. Szombaton elvittek oda, segítettek felállítani és már jöhettek is a csodálatos vendégeim is. 

Hálás vagyok. Hálás vagyok, mert amikor fel akartam adni, sosem engedték, mindig kaptam vagy belső megerősítést, vagy segítő közösséget, barátokat. Hálás vagyok, hogy képes vagyok megteremteni azt amit szeretnék. Hálás vagyok, hogy nem csak álmodni tudok, hanem célokat kitűzni, és azokért elégkitartóan dolgozni, tenni is. Köszönöm, hogy ezentúl a Bécsi út 67. szám alatt van az én saját ArcSzíntér Biosmink Szalonom, ahová előzetes egyeztetés után fogsz tudni jönni hozzám. Sok dolgom van még vele? Igen. Első körben szeretném kifesteni és berendezni és lehet, hogy ez nem fog megtörténni még azelőtt, hogy Te is eljössz oda. De ez is meg fog valósulni, mert képesek vagyunk bármit megteremteni magunknak. Te is. 

Hamarosan megmutatom, hogy milyen átalakulásokon fog keresztül menni az én kis ArcSzíntér Biosmink Szalonom. Osszd meg velem a gondolataidat bátran hozzászólásként 🙂