Zuii Organic – Life is a colour

Zuii Organic – Az élet színes

Így tudnám leginkább lefordítani a fantasztikus ausztrál biosmink mottóját, amivel dolgozom, és amihez hűen tartja magát ez a prémium kategóriás márka. Pontosan a színek hozták meg számomra az első szerelmet és érdeklődést a márka termékei iránt, hiszen én is folyton azzal találkoztam, hogy ha natúr sminket keresek használatra, akkor abból kevés szín van, alig látszik, és azt kommunikálták felénk, hogy ettől természetes. NEM. Ez nem igaz. természetes az összetevőktől lesz egy kozmetikum. A Zuii 100%-ban minősített biosmink, 95%-ban organikus növényi összetevőkkel rendelkezik. 

Szín harmóniák Zuiival

Szín harmóniák Zuiival

Viszont nem csak ez az egyetlen különlegesség benne. Az én egyik kedvencem a hihetetlenül széles színskála, amely emellett minden élénk vágyamat kielégíti, tehát icipici smink alkalmazásával is hihetetlenül pigmentált élményben van részem. Tudod ez miért van így? Mert a fejlesztők nem az átlag felhasználókat vették alapul, hanem a sminkes világot. Létre akartak hozni egy olyan terméket, ami a professzionális sminkesek igényeit is kielégíti, tökéletesen tudnak dolgozni vele, ÉS BIO. A piacra dobás előtt közel 10 évig kísérleteztek az összetevőkkel, a színekkel, állagokkal.

 

Zuii Organic álló display

Zuii Organic álló display

 

Érdekes módon, itthon a szakma később kezdett vele foglalkozni, mint a felhasználók, így az egészségtudatos nők látókörébe hamarabb került, mint a szakmai oldalra. A mai napig találkozom én is olyan felvetéssel sminkesek között, akikkel beszélgetek, hogy de hát izé, ezzel is lehet dolgozni? Hiszen biosmink és semmit nem tudunk róla. Jelentem, igen tökéletesen lehet vele dolgozni. 🙂 Én például imádom, amikor a vendégeim csodálkozva mondják, hogy “nahát hiszen ez rózsaillatú!” Persze, hiszen az első fő összetevője a damaszkuszi rózsa. Aztán nekem már az is természetes, hogy “nahát, ezt nem érzem vakolatnak a fejemen, pedig fotózásra sminkeltél vastagabban!” A kedvencem mégis azok a visszajelzések, amikor a vendégeim arról számolnak be, hogy erre érdekes módon nem jött ki az allergiájuk, pedig évek óta lemondtak a különböző belső énjeik kiemeléséről az arcukon a smink segítségével.

Mivel egy professzionális prémium termékről beszélünk, így reális álom számomra az, hogy a biosminket bejuttassam a divatvilágába, a kifutók csillogására, a színészek mindennapi munkájába. El is kezdtem ezt az irányt megmutatni, hiszen a héten csütörtökön a Budapest Fashion Week 2015 rendezvényen elsőként helyet kapott az ökoprogram is, melynek keretein belül az újrahasznosított farmerből készült Réthy Fashion modelljeit sminkeltem. 🙂 Számomra ez nagyon fontos esemény volt, hiszen a farmer a kedvenc anyagom a ruháimban is. 🙂

Budapest Fashion week 2015, a Réthy Fashion modelljeivel.

Budapest Fashion week 2015, a Réthy Fashion modelljeivel.

Segítség!!! Könnyezik a szemem a szempillaspirálomtól!

Biosminkesként életem megkeserítője. Éveken keresztül folyamatosan kínlódtam, hogy tök szépen kisminkeltem magam, majd felkerült a spirál ééés… Egyből folyt a Niagara, naná, hogy folyamatosan elkentem a sminkemet, innentől kezdve egyből helytálló volt az amerikai szappanopera, hogy 20 percenként jártam a mosdóba és tettem vissza a sminket. Semmi gond, megkaptam a kiképzést a reklámokból, beton kemény, sziklaszilárdan tartós vízálló spirálokat kezdtem el venni magamnak. Bárhol megjelent egy újabb vízálló spirál, rohantam kipróbálni, de persze a könnyek, az állandó sírás megmaradt.

A Hiba az Ön készülékében van. Mondja a reklám, miközben pontosan fordítva történik a kérdés. A Te szervezeted TÖKÉLETES. Csak azok a fránya vegyi anyagok, testidegen anyagok… Nem Te tehetsz róla, hogy a szemed szól: „Hé ember, nem látod, hogy szenvedek?! Változtass már végre!”

zuii-bio-szempillaspiral

zuii bio szempillaspirálok, látod azt a kéket? 🙂

Hiába foglalkoztam már évek óta az összetevőkkel és a mérgező anyagok kiiktatásával, még a natúrnak hirdetett A…..e márkáéra is (hú, és hogy csípett is) allergiás voltam. Nem az számít, hogy mit mondanak róla, hanem hogy mi van benne. A jó és a profi termék ott kezdődik, ha azt mondod el, ami TÉNYLEG igaz. Lassan egy éve Zuii-val sminkeltem magamat is, de nekem kellett a könny, a sírás, a tönkrement smink, a csípés, mert csak a vízálló spirál a döfi. Aztán egyszer csak elegem lett, és kivágtam a kukába a régit, hogy ha már mindenem bio, akkor a spirálom is az legyen, legalább egészséges fekete csík legyen az arcomon. Hoppá! Az első sminkelésemkor rögtön kiderült, hogy megszűnt az irritáció, az allergia, nem folyt le a szemem, és egyből tartós maradt a sminkem is!

Mi is történik valójában? A vízálló spirálok szilikont is tartalmaznak, (ami ugye teljesen természetes, haha…), ami viszont nem kicsit allergizál: gyakorlatilag egy lakkról beszélünk. Az egyéb kőolajszármazékokról ne is beszéljünk, amik súlyosan károsak, mint mondjuk a petrolatum és társai.

Mi a szilikon: Dimethicone (dimetil-polisziloxán, Siliconöl, szilikonolaj)

Funkció: rétegképző szilikon

Megjegyzés: A rétegképzők maguk alá temetnek más anyagokat (például a termék egyéb összetevőit). Azáltal, hogy nem engedik a bőrt lélegezni, súlyosbíthatják az izzadság, vagy más anyagok által kiváltott irritációt.

Felhasznált irodalom: Material Safety Sheet, MSDS)

Ezzel szemben mit tartalmaz a Zuii spirálja, ami nem okozott végre allergiát, és irritációt nálam? Ez egy különleges növényi összetevőket tartalmazó, – kőolajszármazékoktól mentes szempillaspirál, ami ápol és dúsít. Az egyetlen hibája, hogy kenődik, viszont ezt ki tudod küszöbölni így:spiral_hasznalata

Száz szónak is egy a vége, nem veled van a baj, hanem a méreganyagoktól hemzsegő sminkekkel, amik tönkreteszik a bőröd, allergiát okoznak, ráncosodsz tőlük, pattanásos leszel, és számtalan további allergiás reakciót váltanak ki, amit egy következő cikkben fogok elmesélni nektek. Innentől kezdve javítva a cikkem első mondata: Biosminkesként életem megkeserítője VOLT.

 Zuii bio szempillaspirál összetevői: tisztított víz, alkohol, cetearil alkohol, sztearinsav, méhviasz*, kaolin, sorbitan olivate (olíva kivonat), panthenol, Lonicera Caprifolium (Jerikói lonc) kivonat, tokoferol (E – vitamin), alginsav, palmarosa olaj*, gerániumolaj*, narancsolaj*, rózsaolaj*, Mezei zsurló kivonat, Martilapu kivonat, Csalánlevél kivonat. Tartalmazhat +/- CI 77007, CI 77289, CI 77491, CI 77492, CI 77499 (vas-oxid), CI 77742 (mangán viola), CI 77019 (mica), CI 77891 (titanium-dioxid) *Ellenőrzött ökológiai gazdaságból származó alkotó.